UP Újpesti Rendezvénytér szeptember 1.-én nyitja kapuit

UP Újpesti Rendezvénytér szeptember 1.-én nyitja kapuit

Az UP Újpesti Rendezvénytér hamarosan bekerül a Főváros kulturális- is program vérkeringésébe. Bár a nagy megnyitóra még egy pár hónapot várnia kell a nagyközönségnek, az üzemeltető cég, az UP Event Zrt. és a tulajdonos, az Újpesti Önkormányzat szeptember elsején megnyitják az UP kapuit a látogatók előtt. A nyílt napok alkalmával a közvélemény betekintést nyerhet a ház kulisszái mögé és ízelítőt kaphatnak abból a programstruktúrából, ami 2019-től várja majd őket az év minden napján.

Kultúrában otthon vagyunk!

Az UP kulturális-művészeti programjai elsősorban a minőségi közösségi együttlét élményének megteremtését szolgálják. AZ UP tereiben olyan események zajlanak majd, amelyek örömöt és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget adnak, és amelyek a budapestieket kreativitásra, részvételre ösztönzik.

Célunk, hogy ezek az események elsősorban a kerületből minél nagyobb tömeget érjenek el, és minél több embert vonjanak be a nagyvárosi életformába, ezt szolgálják a társasági élet elengedhetetlen színterei is, a kávézó, a vendéglátóhely, az utcazenészek, a piactér és a különös látványt nyújtó lounge.

AZ UP-ban folyamatosan megjelennek a különleges eddig talán kevés figyelmet kapott, de szerte a világon sok embert vonzó új műfajok. Szeptember elsején az Újpesti Városnapokra, mint a kerület legfiatalabb rendezvényhelyszíne csatlakozik rá egy nagy happeninggel. Ebből ad ízelítőt az Újpesti Városnapokhoz kapcsolódó NYITÓKAVALKÁD szeptember elsején, amikor is ebben a modern, innovatív épületben visszavisszük a látogatókat a Millennium korába, a kultikussá vált Újpesti Piac alapításának korába. Az utcazenészek, zsonglőrök, akrobaták, mutatványosok, élőszobrok, bábszínházak elbűvölő atmoszférába varázsolja a nagyközönséget. A szórakoztató programok, aktivitások mellett először lesz lehetősége a publikumnak megszemlélni Újpest elmúlt 30 évének legnagyobb beruházását. Vissza nem térő alkalom, hiszen az artisták, bohócok és más művészek exkluzív házbejárást is tartanak.

UP Nyitókavalkád