Magyar Filmhét Corvin mozi

A hétvégén 500 forintért nézhetünk magyar filmeket a Corvin Moziban

Szabó István tiszteletére, Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílt meg szerdán a 4. Magyar Filmhét. Február 8-11. között a Corvin moziban 150 film pereg, melyekre a közönség kedvezményes 500 Ft-on válthat jegyet. Vasárnap a Filmhét FB-oldalán Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke jelenti be az idei Magyar Filmdíj-jelölteket. A március 11-i hivatalos gáláig több vidéki városban vetítik majd a filmeket.

A 2017-es év igazi sikerév volt a magyar filmgyártás számára. Tavaly több mint 1, 3 millió ember váltott jegyet magyar filmre, és a bemutatott 18 nagyjátékfilm közül számos százezres nézettséget túllépő közönségkedvenc lett.

Összesen 5 kategóriában 131 alkotás fut majd versenyben. Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, így összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínálatban, valamint mind a 18 nagyjátékfilm lepereg majd, melyeket 2017-ben mutattak be a magyar mozik.

Ma vetítik például az 1945-öt, az Aurora Borealis – Északi fény c. filmet, a Budapest Noirt, de a holnapi nap folyamán megnézhetjük többek között a tavalyi év egyik legnépszerűbb magyar filmjét, az Ambrus Attila életét feldolgozó A viszkist is. A legizgalmasabb talán mégis a vasárnapi műsor, hiszen 14:00-kor vetítik Az állampolgárt, 16:20-kor az Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt filmjét, a Testről és lélekrőlt, míg este 21:00-kor a tavalyi rövidfilmjével Oscar-díjat nyert Mundruczó Kornél legújabb alkotását, a Jupiter holdját.

Az esemény részletes programja ITT elérhető.

#nezzmagyarfilmet

Forrás: https://funzine.hu/2018/02/09/kult/magyar-filmhet-corvin-mozi/